Saját sör címkét szeretnél? Akár első saját söreidet palackozod, vagy nagyipari sörgyártásban vagy érdekelt, egyedi sörös címkére szükséged lesz. A címke persze nem csak egy marketingeszköz, hiszen a fogyasztókat érintő fontos információkat is meg kell jelenítened rajta, mindezt alig néhány négyzetcentiméteren.
A Shamiro Solutions-nél 15 éves tapasztalattal rendelkezünk a címkegyártás iparágában, így sör címkék nyomtatásában is számíthatsz a szakértelmünkre, akár néhány száz palacktól egészen a nagyipari sörgyártásig!
Sör címke tervezés és nyomtatás folyamata
Ha már kész terveid vannak: Sörös címke nyomtatáshoz szükségünk van egy PDF állományra, amely megfelel az anyagleadási segédletben foglaltaknak. A leadott grafikát ellenőrizzük és jelezzük, ha bármit javítani kell benne.
Ha még nincsenek terveid: Ha saját sör címkédhez először tervekre van szükséged, ebben is tudunk segíteni! Grafikusaink segítenek az elképzelésnek megfelelő dizájn kialakításában, egyedi árajánlat alapján.
Ha a design végleges, a következő lépés a sör címke anyagának és tekercselési irányának kiválasztása. Természetesen a döntés meghozatalában segítünk, így közösen is kiválasztásra kerülhet a megfelelő alapanyag, pl. öntapadós papír vagy műanyag címke.
Sör címke nyomtatás folyamata:
1. OPCIONÁLIS: Minta nyomtatás
- A mintakészítés megrendelés esetén nem jár külön díjjal.
- A minta nem feltétlenül a végleges anyagból készül, de lehetőséget ad arra, hogy ellenőrizhesd a címkét a termékeden.
2. Nyomtatás előkészítése
- A grafikai állományt a technológiának megfelelően előkészítjük.
- A előkészített grafikát és a gyártás paramétereit elküldjük jóváhagyásra.
- A nyomtatás néhány száz darabtól akár több tíz- vagy százezer darabig lehetséges.
3. Gyártás ütemezése
- A gyártás akár 1-2 napon belül elkezdődhet
- Kis mennyiségek esetén szerszámköltség nélküli gyártást biztosítunk
- Ha kivágószerszám kell, az 2-3 napot vesz igénybe.
- Ha speciális anyagra esett a választás, akkor tájékoztatást adunk a beszerzési időről, ez általában 3-5 nap, de maximum 10-14 szokott lenni
4. Gyártás
- A gyártás a címke nyomtatásából, a kivágásból (stancolásból) és a kész tekercsekre történő kiszerelésből áll
- A stancolást kis mennyiség esetén digitális stanccal végezzük szerszámköltség nélkül
- Nagyobb mennyiség esetén félrotációs kivágóval történik a kivágás, amelyhez egyszeri szerszámköltség tartozik: a további ugyanilyen méretű gyártásáknál ezt már nem kell kifizetni
Mitől lesz jó egy sörös címke?
Egy jó sörös címke elsősorban figyelemfelkeltő és egyedi. A dizájn összhangban van a sör típusával és márka arculatával – egy kraft sör esetében például kreatív, kézműves hatású grafika működhet, míg egy prémium sörhöz elegánsabb, letisztultabb megjelenés illik. A jól megválasztott színek, betűtípusok és grafikai elemek esztétikailag vonzóvá teszik a címkét, továbbá segítenek a márka azonosításában és kiemelésében a többi termék közül.
Fontos, hogy a sör címke informatív legyen és megfeleljen az alapvető jogi elvárásoknak:
- Termék megnevezése (sör)
- Alkoholtartalom (% V/V)
- Nettó mennyiség (l / cl / ml)
- Minőségmegőrzési idő
- Gyártó/forgalmazó neve és címe
- Allergének kiemelve
- Származási hely/ország
- Tárolási/felhasználási utasítás
Formai követelmény még, hogy minden információnak jól láthatónak és könnyen olvashatónak kell lennie. Az adatok nem lehetnek eltakarva vagy megszakítva, letörölhetetlenek.
A betűk magassága jellemzően min. 1,2 mm, de kisebb csomagolásoknál is min. 0,9 mm. A címke a forgalmazás helye szerint hivatalos nyelven kell készüljön (pl. magyarul).
Ha saját használatra (tehát nem kereskedelmi forgalomba) szeretnél egyedi sör címkét, a jogi elvárásoknak nem kell megfelelj.
Sör címke: technológia bemutatása
A sör címke technológia sokat változott az elmúlt évtizedekben. Korábban kizárólag öntapadós papír címkéket használtak az iparágban, mára viszont a kraft sörök elterjedése után már teljesen egyedi, akár matt, fényes vagy félfényes papírok vagy műanyag címkék is elérhetők a kézműves sörök számára.
A címke alakját nem határozzák meg a törvények, így ebben is szabad kezet kap minden sörfőzde. Az egyszerű téglalap alaktól kezdve az egészen kreatív, amorf címkékig szinte bármi megvalósítható és jogilag elfogadható, amíg a szükséges információk megjelennek a sör címkén.
Söröknél jellemzően van has- és hátcímke is, ahol a hascímke általában a dizájnt tartalmazza, míg a hátcímke a szükséges információkat. Bizonyos söröknél egyetlen címkét használunk csak, amely körbefut az üvegen.
A címke méretét az üveg vagy a doboz hengeres része alapján javasolt meghatározni. Például aludobozok esetén a címke magassága gyakran megegyezik a doboz magasságával, míg a címke szélességét a doboz átmérője adja meg. De a címke mérete lehet teljesen egyedi is, de a leggyakrabban a következő típusokkal találkozunk:
- 90 x 75 mm – Ez az egyik legelterjedtebb méret, jól illeszkedik a kisebb és nagyobb üvegekre is.
- 100 x 80 mm – Egy kicsit nagyobb méret, amely több helyet biztosít a dizájnnak és az információknak.
- 150 x 70 mm – Klasszikus méret a standard alu dobozokhoz, amely körbefut a dobozon.
- 170 x 80 mm – Nagyobb dobozokhoz vagy teljes borításhoz ideális méret.
- 120 x 60 mm – Szokatlanabb formájú üvegekre és kisebb mennyiségekre használt méret.
- 100 x 100 mm – Négyzetes formájú címkék, amelyek jól működnek szélesebb üvegeken.
Kinek ajánljuk szolgáltatásunkat?
Hobbi sörfőzők
Magánszemélyek, akik saját célra főznek sört otthon. Számukra az egyedi címkék elsősorban személyes jellegűek, gyakran ajándékba vagy családi, baráti rendezvényekre készülnek. A dizájn lehet humoros vagy kreatív, a kis mennyiség miatt pedig digitális nyomtatás és digitális kivágás az ideális, stancszerszám nélkül.
Kézműves (kraft) sörfőzdék
A kraft sörfőzdék kisebb tételben, egyedi recept alapján készítenek söröket, amelyekhez különleges, prémium hatású címkét igényelnek. Fontos számukra, hogy a címke visszatükrözze a márka arculatát, és kitűnjön a polcon a többi termék közül. Gyakran kérnek vízálló és strapabíró anyagot a tartósság érdekében.
Mikro- és kisüzemi sörfőzdék
A mikro- és kisüzemi sörfőzdék rendszeresen nagyobb mennyiségű sört állítanak elő. Számukra fontos, hogy a sör címke mérete és anyaga illeszkedjen a palackhoz, valamint jól bírja a hűtést és a nedvességet. A kivágás általában félrotációs eljárással történik, és az egységes megjelenés elengedhetetlen.
Közepes méretű sörgyárak
A közepes méretű sörgyárak nagyobb darabszámú gyártásra rendezkednek be, így számukra a költséghatékonyság és a gyors gyártás a kulcs. A címkék esetében elvárás a minőség és a tartósság, hiszen a termékek gyakran hosszabb ideig vannak polcon vagy hűtőben.
Nagyipari sörgyártók
A nagyipari sörgyártók több tízezer vagy akár százezer címkét gyártatnak egy adott sorozathoz. Számukra a szigorú gyártási előírások betartása, a gyors kivitelezés és az automatizált gyártósorhoz való tökéletes illeszkedés a legfontosabb. A címkéknek strapabírónak és időjárásállónak kell lenniük.
Sörfesztiválok és rendezvények szervezői
A sörfesztiválok és egyéb események szervezői limitált kiadású, egyedi dizájnnal készült címkéket igényelnek. A cél az, hogy a címke kitűnjön és emlékezetessé tegye az eseményt. Gyakran kreatív, humoros, vagy különleges grafikákat használnak.
Magánrendezvények szervezői
Esküvők, születésnapok és egyéb privát események szervezői gyakran rendelnek egyedi, személyre szabott sör címkéket. Az alkalomhoz illő dizájn, például nevekkel, dátumokkal vagy egyedi grafikával ellátott címkék teszik személyessé a sört.
Szállodák, bárok, éttermek (HoReCa szektor)
A HoReCa szektor szereplői saját márkás söröket kínálnak vendégeiknek, amelyekhez prémium minőségű, elegáns megjelenésű sörös címkéket igényelnek. Fontos számukra, hogy a címke tükrözze az adott hely stílusát és hozzájáruljon az exkluzív élményhez.
Márkaépítők és marketingügynökségek
A márkaépítők és marketingügynökségek gyakran kérnek egyedi, promóciós célú sörös címkéket. A címke dizájnjának tükröznie kell a márka arculatát és az adott kampány üzenetét. Különleges formájú és anyagú címkék gyakran előnyben részesülnek.
Kereskedők és forgalmazók
A kereskedők és forgalmazók saját márkás vagy saját receptúrájú sörökhöz készítenek címkéket. Számukra fontos, hogy a címke egységes megjelenést biztosítson a termékcsaládon belül, és jól illeszkedjen a piaci elvárásokhoz.
Kérj egyedi ajánlatot sör címke nyomtatásra!
Kérj egyedi ajánlatot!
Ha felkeltette érdeklődésed szolgáltatásunk, keresd szakértő csapatunkat további információkért!